Cole Haddon: Zac, te nem szerencsétlenkedtél ezzel a szereppel. Tényleg nagyon próbáltad felvenni Matthew jellemvonásait, hogy eljátszhatsd a fiatal verzióját. Volt rá lehetőséged, hogy megnézd a jelenetei felvételeit, mielőtt nekifogtál a sajátjaidnak?

Zac Efron: Előre hátra ugráltunk. Úgy gondolom, hogy minden összevissza volt. Pár napig Matt forgatott, aztán bejöttem és velem forgattak. Lehetőségem volt néhány jelenetet megnézni amit Matt csinált, de a legtöbb munka, amit azzal töltöttünk, hogy kitaláljuk, formáljuk a karaktert, leginkább a próbákon történt. Volt pár nap, amikor lehetőségünk volt arra, hogy egyszerűen csak együtt lógjunk és beszélgessünk, és kitaláljuk a kulcsfontosságú dolgokat – ami igazából Matt érdeme volt…

Cole Haddon: Matt, beszélnél nekünk a munkakapcsolatodról Zackel, és arról, hogyan tanult meg olyan lenni, mint te?

Matthew Perry: Körülbelül az 5. forgatási napon jöttem rá csak, hogy Zac miért bámul engem annyit. (nevet)  De igen, Burr Steers, aki a rendezője a filmnek, egy nagyon okos srác. Az ő gondolata volt, hogy jó ötlet lenne, hogy együtt próbáljunk Zackel és olvassuk fel egymásnak a szövegeinket. Ez nagyon jelentős része volt a próbák előrehaladtának. Zack azt kérdezte tőlem: „Ezt hogy mondanád?” Én meg azt kérdeztem tőle: „És te ezt hogy mondanád?” A végeredmény a filmben nagyon jól megmutatkozik.

Cole Haddon: Matt, a te karaktered újraéli a középsulis éveit. Ha lehetőséged lenne rá, melyik részére repülnél vissza az életednek?

Matthew Perry: Visszamennék körülbelül reggel 9:15re, hogy inkább kettővel több kávét igyak meg és újra átgondoljam az első válaszomat.

Cole Haddon: Vonz téged a gondolat, hogy újra 17 legyél?

Matthew Perry: Szívesen lennék 17, ha úgy néznék ki mint ő. (Zacre mutat) Az nagyszerű lenne.

Cole Haddon: A középiskolás fotód egy pillanatra feltűnik a stáblistánál. Egész jól néztél ki 17 évesen.

Matthew Perry: Elfogadhatóan néztem ki, de tudod… (megint a mellette ülő nagyon is helyes Zacre mutat)

Zac Efron: (nevet) Én 21 vagyok (nem 17), haver.

Matthew Perry: Igen, tudom. Nagyon is úgy nézel ki!

Cole Haddon: Zac, mi volt a leggyakrabb dolog, amiért bajba kerültél a középiskolában? Bajkeverő voltál egyáltalán? Vagy inkább keveset rosszalkodtál?

Zac Efron: Igen, utóbbi, leginkább a papírhalmokba feledkeztem, amikből tesztet készültünk írni, meg ilyenek. Csak kis dolgok voltak. Bajba konkrétan pedig csak egyszer kerültem. Történetesen haza lettem küldve a suliból, mert kimentem a táblához spanyol órán, ez már harmadikban történt, és fel kellett volna írnom egy spanyol mondatot a táblára, és akkor a  nadrágom az egész osztály szeme láttára leesett rólam. Mindenki elkezdett röhögni. Nem volt nagy cucc, de a tanár nagyon zavart és ideges lett, úgyhogy hazaküldött. És azt hiszem ez volt az egyetlen amiért bajba kerültem.

Matthew Perry: Ez hogy történhetett, hogy véletlenül lecsúszott?

Zac Efron: (nevet) Nem tudom!

Cole Haddon: Egyszerűen egy ruházati üzemzavar volt?

Zac Efron: Azt hiszem, lehet így nevezni.

Cole Haddon: Thomas, kapcsolódj be a beszélgetésbe! Melyik volt a kedvenc forgatási napod?

Thomas Lennon: Akkor voltam a leginkább megilletődve, az a nap ütött szíven leginkább, amikor Zac visszajött. Egy nap szabadságot kapott, amikor szinte haldoklott a vakbélgyulladásától, aztán másnap reggel 8ra rögtön vissza is jött dolgozni. És aznap az a jelenet volt, amikor Leslie karakterének olvassa fel a levelet a bíróságon és én arra gondoltam „Wow, ez hihetetlenül lenyűgöző!”, hiszen ő a szó szoros értelmében jött aznap este a kórház után egyenesen a forgatásra aznap reggel, és csinálta meg a film utolsó jelenetét, ami a bíróságon játszódik. Ez, azt gondolom, hihetetlenül megindító és olyasvalami, ami mindig velem marad majd.

Cole Haddon: Várjunk csak, neked tényleg volt egy sürgős, halaszthatatlan vakbélműtéted a forgatás alatt, Zac?

Zac Efron: Igen.

Cole Haddon: És másnap már mentél is dolgozni?

Thomas Lennon: (Zac felé) Úgy emlékszem egy nap szabadságot vettél ki.

Zac Efron: Igen, valahogy úgy.

Cole Haddon: Zac, ez  egy tökéletes átmenetnek tűnik egy olyan dologból, mint a High School Musical. Itt is még mindig a középsuliban vagy, még mindig kosárlabdázol. A fenébe is, és még mindig táncolsz. Te is így látod a „Megint 17”-et? Úgy emlékszem a mai napon, egy Melora Hardin által jegyzett cikkben a Crave magazinban azt írta, hogy nehezen éled meg a sztárságot. Ez azt jelenti esetleg, hogy valamiféle létezési szorongást érzel magadban, attól félsz, hogy eltűnsz a süllyesztőben, azzal kapcsolatban,hogy mi a célod ezzel a filmmel, azok után, hogy elestél a Footlose remake lehetőségétől?

Zac Efron:   Ó, ember! Wow! Te jó isten! Kösz, Melora! Nem, tudod mit? Őszintén, nem igazán élek meg nehéz időszakot perpillanat. Tudod, az első számú kérdés amiért felkértek erre a filmre az volt, hogy „ha visszamehetnél az időben, megváltoztatnál-e mindent? Ha újra 17 éves lennél, mit csinálnál másképp? Akkor is ezt az utat választanád, amin most jársz?” És én úgy vagyok vele, hogy „Teljes mértékben.” Ez a legeslegjobb munka a világon. Rendkívül jól szórakozom. Minden nap új kihívásokkal ébredek, legyen szó filmezésről, arról, hogy megtanuljak valami új készséget, amit hasznosíthatok a forgatások alkalmával, interjúkról, sajtóról, minden ilyen dologról. Mindig jól érzem magam. Minden alkalommal van valami érdekes. Minden egyes alkalom kihívás. Nagyon örülök és elégedett vagyok ezzel, és nagyon boldog vagyok a mostani életemmel!

Az első kérdésed a „Megint 17”-tel kapcsolatban pont egy olyan kérdés, amit én vártam. Ez egy lehetőség arra, hogy egy brilliáns stábbal és egy elképesztő rendezővel dolgozzak, és igen, ez egy esély volt arra, hogy más vágányra térjen a karrierem. Ugyanúgy középiskolában játszódik, középsulis díszletek között, de a szerepem nem igazán egy középiskolás karakter – és ez az, amilyen szerepet igazán és többször meg akarok ezentúl formálni.

Cole Hadden: És a „Footlose”?

Zac Efron:  Csak valami változásra vágytam.

Cole Hadden: Tudod mi a következő, amit csinálni fogsz?

Zac Efron: Burral együtt akarunk összehozni valamit. Még nagyon kezdeti státuszban van, de a címe: „Charlie St. Cloud halála és élete” lesz.

Matthew Perry: De a témája még mindig egy város, ami elutasítja, hogy táncoljon.

Cole Hadden: Valakinek közületek van olyan kapcsolata, barátsága az iskolai időkből, mint a filmben szereplő karaktereknek?

Thomas Lennon: Nekem egyértelműen nem, mert nagyon különc voltam. Egy olyan különc, aki történetesen még csellózott is, az arcom folyton festékes volt, és csokornyakkendő lógott a nyakamban – sosem volt olyan Zac Efron típusú barátom, aki a szárnyai alá vett volna, ami csodálatos élmény lett volna. Abban biztos vagyok, hogy akkor nem lett volna annyi gondom a lányokkal. De nem, általában egyedül „repkedtem” a csellómmal meg a csokornyakkendőmmel.

Matthew Perry: Nem tudom, hogy attól, hogy Zac Efronnal az oldaladon mászkáltál volna, több esélyed lehetett –e volna a nőknél…

Thomas Lennon: Ez van. Mindig jön egy buktató.

Zac Efron: Nem, a középiskolában nem segített volna rajtad, ember. Nem segített volna. Teljesen különböző klikkekből voltak a barátaim, meg kell vallani. Nem csapódtam egyetlen klikkhez. A középsuli teljesen különböző területeiről voltak barátaim. Úgyhogy, azt hiszem nekem van pár ilyen barátom, visszatérve a kérdésre.

Cole Hadden: A film a felnőtté válásról mesél, magába foglalva azt, ami ebben a pillanatban kitölti az életünket. Mi a véleményetek az öregedésről? Hiszen különböző generációkat képviseltek.

Matthew Perry: Én sokkal boldogabb vagyok most, mint 17 évesen, úgyhogy én úgy gondolom a dolgok idővel egyre jobbak lesznek. Azt hiszem ez attól is függ, hogy nem kell mindig mindenről véresen komolyan beszélni. Szerintem egy kicsit megvilágosodsz, ahogy öregszel. Szerintem minden egyre jobb lesz.

Zack Efron:  Én alig várom, hogy felnőjjek! (nevet) Úgy tűnik nekem, minden egyre izgalmasabb,ahogy haladunk a korral!

Thomas Lennon: Igen, aztán már nem fogsz ebbe a farmerba beleférni többé! Ez a tivornyák következménye!